rightitem

Danish Spring - 3. nap, Hosszútáv, Túléltük

Sziládi Tamás, Kovács Bálint, Sebők ÉvaHát nem kell túl lihegni a helyzetet, a lényeg: teljesítettük az idei versenyt is.

Tömören: Évi a 8.2km-ert (női 21A) 78 alatt darálta le, mi a Bálinttal a 17.9km-ert 140 illetve 145 perc alatt teljestettük.

Női 21A: Rövid technikás átmenetekkel kezdte meg Évi a harcot az elemekkel, a Hong Kong-i versenyző sem indult Elitben ezert Évi ma is sikerélménnyel gazdagodott, sőt 4. helyet ért el. Neki nem volt átfutója így csak egyszer kapott szurkolást. Évi mára nagyon felszívta magát, nem hibázott semmit és csak élvezte a pályát.

Férfi 21E: Ma elég technikás volt a pálya eleje, közben voltak aztán hosszú átmenetek és mocsarak is. 42 pontunk volt, 22.-30. pont között pillangó volt beosztva, ez a rész volt nekünk a legrosszabb. Érdekes, hogy az átfutó pont után max. 1.5km volt a pálya. Mr. Bobach 85 perccel letudta a hosszútávú pályának minden kihívását.

Nagyon elhaltunk, a mai ebed teljes csöndben ment le és utána 90 perces alvás jött. Kis kellemetlenség azért még van, a Bálint nem szerepel az eredménylistán, a neve mellett "ot" van. Ezt a kifejezést mi nem ismerjük, a "dns" ugyebár "did not start"-ot jelent (pl. Robi), a "disq" meg "disqualified"-ot. De nem tudjuk mi is az az "ot". Gyanakszunk, hogy a kiolvasásnál volt valami és Bálintnak Pécsről kell majd igazolnia az eredményét.

Eredmények és pályák itt: http://www.danishspring.dk/results/

Összességében az egy hét alatt 3 edzést tartottunk és 3 nap versenyeztünk, ezen kívül rengeteg dolgot látogattunk meg. A hét eleji kérdésekre a válaszok: Megint Évi hozta a legjobb helyezést; nem a Robi lett a legjobb pécsi férfi futó és mindenki iszonyatosan sok sütit evett; az éjszakai edzésen Robi volt a legvagányabb azzal, hogy már az első pontra úgy lesérült, hogy tönkretette az egész hetet. Illetve idén sikerült az a bravúrt elérnünk, hogy mindenki 150 percen belül futotta a hosszútávú pályán.

hosszútáv világranglista futam

Ma mindenki nagyon nyugis a fáradtság miatt, az utolsó két órát töltjük együtt és elkezd szétszóródni a csapat. Nagyon jól szórakoztunk, remélem láttatok pár jó képet és pályát, reméljük a jövőben is lesz folytatása ezen kiváló hagyománynak.

Sziasztok, köszönjük a vendéglátást Éviéknek és legyen mindenki aktív a PVSK weboldalán,

Sziszi