rightitem

Beharangozó a 2015. évi Danish Spring versenyre

Danish Spring

Danish Spring 2014

2014-ben Évi es Robi egy kisebb csapatot hívott meg, hogy meglátogassuk őket Dániában, megnézzük merre laknak, milyen a környék es a hétvégen fussunk egyet a Danish Spring elnevezesü nagyon színvonalas versenyen. A versenyről magáról annyit érdemes tudni, hogy világbajnokok, skandináv felnőtt válogatottak, junior válogatottak es további más országok válogatottjai vettek részt a versenyen, na és persze mi is!

A verseny önmagaban nem egy hatalmas létszámú verseny, inkább, akik ott vannak, azok magas színvonalat képviselnek. Persze muszáj volt Elitben menni, mert mindhárom nap világranglista verseny volt, amit a presztízs miatt végig kellett brusztolni. A sprint napot simán vettük, a középtávon fáradtunk, a hosszútávon pedig már a verseny előtt informálódnom kellett, hogy mennyire veszik a szintidőt:-) A 17km-es pályára ugyanis 150 max. szintidőt terveztek és ez nem volt egyértelműen teljesíthető. Végülis Öcsém és Bálint kicsúszott (Robi simán teljesítette én pedig lazán 147 percet futottam), de mindenki megkapta a világranglista pontokat.

Mivel nagyon kemény volt a mezőny be kell vallani, hogy nagyrészt egymást vertük meg testvéries elosztásban (najó a Robi stréber volt és ő megvert mindhármunkat mindhárom nap). Az Évi sem szabad kihagyni a küzdésből, csak mivel egyetlen női résztvevőnk volt így nála nem volt presztízsharc, ő simán a legjobb pécsi volt.

 

Így indult...

De ne fussunk ennyire előre az időben! Kik is indultak a versenyen? A kísérő személyzeten kívül öten voltunk: Évi+Robi, Balint, Öcsém és én. Ez összesen 5 pécsi futót jelent, ha nem is mindenki pécsi színekben indult. Kevés olyan nemzetközi versenyről tudok ahol ennyi felnőtt versenyző indult az utóbbi években úgy, hogy a versenyt nem a szakosztály szervezte.

 

... es így lett hagyomány

Mivel nagyon jól telt az idő így már januárban feltettem Robinak a kérdést, hogy mi is lesz idén mert én jönnék szívesen ha hívnának. Mint tudjuk Robiék vendégszeretőek és ezután meg is hívtak. Sőt, össze akartak hozni a tavalyi bandát. Bálint egyből benne volt a buliban, Öcsém pótlására Kristóf volt beütemezve, aki sajnos végül nem tudott eljönni. Szóval így indulunk neki az idei évnek

 

A célok 2015-re

Úgy gondolom, hogy gyökeres változások az eredményességekben nem lesznek, de minimális előre lépések elvárhatóak. Az Éviről sajna nincs infóm, de tudom, hogy Robi mindig jó, holnap is fut 100 percet, hogy felpörögjön. Bálint ma (2015.03.21) elvileg 40km-ert (!!!) futott, holnap meg a Somogy Megyei Hosszútávun készülődik. Szerény személyem sokkal keményebben készült az egész téli felkészülés e verseny miatt, mint általában erre az utolsó két hétben antibiotikummal pörgettem magam... Meglátjuk, hogy hogyan sikerül majd végigjutnom, jelenleg meg egészségügyi problémák vannak a gépezetben. Péntek rövid táv, szombat hosszútáv, vasárnap laza 18km var ránk. (Remélem így a szintidő is több lesz mint tavaly).

 

A vakáció

Nem szabad elfelejteni, hogy nem csak a verseny a fő cél. A verseny péntektől vasárnapig tart, a csapat több részletben érkezik Éviekhez es átlagban egy hétig marad. Szóval lesz város nézes, túrázás, szinte minden nap edzések (egy éjszakai városi is), süti evés, sörözés, Svédország es miegymás a programban. Összekötjük a kellemest a hasznossal, tavaly nagyon jól sült el. A program azért kérdéses, mert ma Dániában havazott jövő héten meg baromira hideg lesz es szerdán valamint csütörtökön zuhogni fog egész nap az eső.

 

A felkérés

Meglepődtem Dorka felkérésén, hogy írjak beszámolókat. Örömmel teszem, de nem tudom, hogy minden nap lesz-e. Jónak tartom Dorka felkérését aki tudtomra adta, hogy nem kimondottan csak eredmény centrikusan tervezi a PVSK oldal jövőjét, hanem tájfutó központú tevékenységű beszámolókat szeretne látni. Ebben természetesen a verseny van a középpontban, de szívesen feltolt az oldalra beszámolókat, hogy a verseny mellett miket csinálunk, hogy azért a szórakozásra is jusson hely. Elvégre az indulok ezen a versenyen nem profik :-) Persze ki tudja, futball válogatottunk tagjai is városnézéssel készülődnek a meccsekre :-)))

 

Szóval meglátjuk, hogy is megy az írogatás, de minden tőlem telhetőt megteszek ahhoz, hogy a következő héten egy jó hangulatú "Danish Spring" sorozatot írjak azoknak, akiket ez érdekel. Beszámolók, edzések, világranglista versenyek es mulatságok várhatóak a cikkekben.

 

És milyen kérdésekre keressük a választ 2015-ben?

Olyanokra, mint, pl.: Ki tud több dán sütit magába tömni? Ki lesz a legvagányabb az éjszakai edzésen? Leverjük Robit legálabb egyszer valamelyik tavon? Idén is Évi hozza a legjobb helyezést? Bent leszünk-e a 150 percen a 18km-en a felturbózott zabkása jóvoltából?

 

Hol lesz a verseny?

A mellékletben csatolom a tavalyi hivatalos edzés térképet. Ez azért fontos, mert a Robival nagyon élveztük és sokkal technikásabb volt, mint maga a verseny. Ez pedig önmagában azért fontos közölnivaló, mert idén ezen a terepen lesz a közép- és hosszútáv. Alapjában véve én nagyon elfáradtam a terepen. Jól látótávolságú erdő volt általánosságban, de a talaj nagyon mély és süppedős volt elég sok vizes résszel a patakokon pedig érdemes volt ott átkelni ahol a fekete kis hidakat jelöli a térkép.

 
Dansih Spring 2014 edzőterep
 
Búcsúzóul a verseny előtt úgy köszönök ahogy az angol nyelvű blogokon szokás:
 
Stay tuned,
 
Sziszi