Minden szezon első Országos bajnoksága a Hosszútávú. Ifiben még szerettem őket, mert a tájfutáson kívül nem nagyon befolyásolta már az eredményt. Juniortól kezdve mindegyik hosszútávún eléheztem, főleg a tavalyin. Felnőtt kategóriában a tervezett 150 perces győztesidő miatt az eredmény nagyon kis hányadát teszi csak ki a tájfutás. A legtöbbet az, hogy mit ettél az elmúlt héten, tegnap este,mennyit aludtál, mikor, mit, mennyit iszol és eszel a pálya közben. Futás alatt nem igazán lehet érezni az eléhezés közeledtét, egyik pillanatról a másikra aludni akarsz, enni, lepihenni, jön az émelygés, stb. A tavalyi rosszul sikerült hob után ettől nagyon féltem ( csak vízzel frissítettem, és egy sütikét vittem a zsebemben, amit Luca sütött). Emiatt "nem veszthetek semmit", mindent kipróbáltam ( a versenyen :) ), hogy ez ne következzen be. Szénhidrát-kúra, egyéni frissítők. A verseny előtt még utoljára próbáltam az eszembe vésni ( www.youtube.com/watch?v=WXuYVO1X-F4 ), hogy fontos a hibamentes futás, hogyha folyton azon aggódok futás közben, hogy jaj de fáradt vagyok, ki fogom-e bírni, túl gyorsan futok...?

 

Jöhet az elemzés érdekesebb része.

A kitűzött pálya 22,1km /1005m /34 e.p.

Úgy indultam neki, hogy az elején ne fussak gyorsan, ne másszak felesleges szinteket, ne fussak meredek emelkedőt, mintha csak egy erős bemelegítés lenne. A részidőkből látszik, hogy mindenki így tett. Az eléhezés bármikor utolérhet. Három frissítő pont volt, 30,50 és 80%-nál.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az útvonalam:

 Az 1-eshez néztünk hasonló átmenetet a buszon, de az közelebb volt, így mégis a kerülést választottam. Elkerültem a két meredek völgyet. A kettesre valószínűleg irányban is jó lett volna, az út elcsábított. A 3-asra sajnos jobb lett volna a kékkel jelzett útvonalon lentről, bár meredekebb a völgy az elején. Ide még hibáztam is, mert túlságosan sokat futottam le, és vissza kellett másznom a völgyből. Jött a négyes. Jól futható erdő volt, így semmit sem számított, hogy úton vagy erdőben futok. Ezt az átmenetet arra használtam, hogy megnézzem a 11-12-es hosszút. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez előtt viszont teljesíteni kellett még az egyik részletgazdag térképcsücsök hurkát.

A hatosra egy kicsit alácsúsztam, de ezeken kívül mindegyik rendben megvolt. A 11-es volt az első frissítőpont, rádióspont. Hirtelen nem tudtam, menjek-e át a patakon, széles volt, végül a meredek oldalán végigfutottam. Körülbelül fél percet időztem a frissítőn. Az első két frissítőn Werner Péter által kotyvasztott cukor, cukor, keményítő, koffein, só és cukrozott cukros mézszerű keveréket fogyasztottam, persze vízzel leöblítve, mert nehéz volt inni. A pontra már tudtam, merre fogok menni.

A kékkel jelzett útvonalon gondolkoztam. A kékben 145m szint van, a pirosban pedig 115m. A nyiladékon futás miatt döntöttem úgy, hogy azt kihagynám. Nem lehet tudni, milyen egy nyiladék, ráadásul van benne meredek lefelé is és két völgyön átkelés. A rózsaszínnel jelöltet észre sem vettem. Rövidebb, jóval. Nem egyenletes a szint de több az útfutás, arra kellett volna menni. Ebben a hosszú átmenetben, főleg a völgyben felfelé futásnál végignéztem a pályát és nagyon megörültem!

Néztem a lehetséges útvonalakat, és láttam, hogy nem kell majd nagy szinteket futni. Ami a legfontosabb észrevétel volt, hogy a 80%-os frissítő után már nem kell egyáltalán szintet felvenni (csak minimálisat). Tehát rá lehet kapcsolni nagyobb sebességre, főleg a második frissítő után.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Volt még egy hurok, a térkép ellenkező sarkában, ami részletgazdag volt, sziklákkal, völgyekkel. 

 A 13-14 en is sokat gondolkoztam.

A 13-asra mindenképpen felesleges volt kerülni. A 14-re menet azért választottam az iránymenetet, mert a kék választásban a kerülő mellett még több szint is van. Viszont nem kell oldalazni a meredek köves lejtőn. Krisztián balról ment, de sajnos hibázott a pontra biztos, hogy több, mint fél percet! Így az 50mp-es lemaradás elgondolkodtató... vajon jobb lett volna mégis balról? A 15-ösre alácsúsztam (fél perc hiba), felelevenítve tényleg szintben mentem csak, mert azt hittem, szintben vagyok a ponttól. A 16-osra óvatosan mentem, a hosszú átmenetben még gondolkoztam az úton való kerülésről és a 15-ös megfogásának pillanatában még ez volt a tervem. Valamiért  mégis átmentem, legalább spóroltam a szinttel. Jött a frissítő, öklendezve próbáltam magamba tuszkolni az édes szirupot (nem is tudtam mindet). 

17-18:

Megint a nyiladékkal szembeni bizonytalanságom miatt választottam a nagyobb kerülőt, valamint azért is, mert jó, hogyha minél később veszem fel a szintet. Hogyha délről mentem volna, talán így lett volna a legjobb.

 

 

 

 

 

 

 

 

A következőn is sokat lehet gondolkozni, de az útvonalak között az eltérés időben minimális, a tiltott terület jobbra kényszerít.

A teljes úton kerülést választottam. A zölddel festett útvonalat szívesen kipróbálnám, mert rövid, és csak a végén van egy kis meredek.

Ha nem lett volna a letiltott terület, valaki biztos választotta volna a balról kerülést.

 

 

 

 

 

 

 

 

A 19-20 

Remélem senkinek sem fordul meg a fejében, hogy balról kerüljön a dózerút felé (kivéve, ha valaki frissíteni akar a 11-nél). 

A piros útvonal csak enyhe emelkedőt tartalmaz, és egyenesen megy! Idáig sikerült kicsit több mint egy percnyi összhibával mennem, az utolsó részletgazdag rész következett, eszembe is jutott, hogy nem szabad hibázni...

A 20-as ponton voltam 92 percnél, itt már éreztem, hogy hamarosan kezdek fáradni. Nemcsak emiatt kerültem a 22-esre, energiatakarékosság, a kék útvonal szerintem legalább egyenrangú vele, ha nem jobb! A piros előnye, hogy nem kell tájékozódni. A 23-asnál már elkerülhetetlen volt a hiba. Túl magabiztosan rohantam bele a pont melletti völgybe, és még az egyel következőbe is átnéztem. A nagy metsződést a túloldalon, azt néztem ki, de így is elrontottam. minimum 45 mp-es hiba. A 26-osra utólag megérte volna körbe futni, de itt már tudtam, hogy csak a következő 60m-es kaptatón kell túl lennem, onnan már nem történhet baj (persze). A frissítőn egy néni a kezembe adta a frissítőmet, mire odaértem a kupakot is letekerte, jól esett. :)

A 26-27-el nem foglalkoznék, nem volt nehéz.

 

A 27-28-ra már érdemes egy kis időt szánni.

 

Az útvonalak:

Igyekeztem a szinttel és a távolsággal is spórolni, szerintem a lehető legjobbat választottam. Kisebb aggodalomra adott okot, hogy a lábaim görcsössé váltak főleg, ha magasra emeltem a lábamat, vagy ugrottam, de még nem állt görcsbe. Ha más útvonalat kellene tesztelni, biztos, hogy a lilán mennék. Lefelé (nem kényelmesen, de) le lehet érni két percen belül a magaslesig, onnan lendületből tovább az úton és fel. A meredek egyes zöld persze kritikus. Az ellenőrző pontot megelőző hegytető tele volt medvehagymával, hogy hazai pályán érezhessem magam (nem lehet menekülni előlük, még a pogácsákat is megszállják). 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És eljött a pálya vége, sok lefelé futással, nyomni kellett lehetőleg hiba nélkül.

A 29-re a pontközelben elbizonytalanodtam, de nem lett rossz vége. 

A végén is nagyon kellett figyelni, sok kis szakasz, zöldek, talán nehezen lesz látható a pont. 

Ezekkel nem lett volna gond.

A 31-estől az egész bal combom görcsbe állt, hogyha behajlítottam nagyon fájt, ezért nyújtott lábbal futottam, biztos hülyének néztek. Nagyon nagy szerencsének mondható, hogy ez csak itt a végén következett be.

Azt mondhatom, hogy ez a verseny a Lipica 2.-nap teljes ellentéte volt. Volt erőm, összesen két percet hagytam benne, jó útvonalakat választottam, minden összejött.

135:05 (6:08 p/km), 950m szintet futottam.

 

 

 

 

 

 

Végezetül még érdemes elmondani azt az örökös mondást, mert mindig jelen van, rendszeresen bukunk el helyezéseket, hogy : A célig tart a verseny! Ezt most nem feltétlenül a befutóra értem. Az utolsó előtti pontra, de még a befutó pontra is lehet nagyot hibázni! 

Az egyik klubtársunk, nevezzük WP-nek (köszönöm még egyszer a frissítőt) , a 32-es pontra nyolc és fél percet hibázott! Biztos, hogy szándékos volt ez a pályakitűzés (én is alkalmaztam volna), egy hosszútávú ob-n nagyon jó érzés, hogyha látod, hallod a célt, mindjárt vége és... Sajnos én is buktam már el versenyt az utolsó pontok valamelyikére...

máté