rightitem

Középtávú és Váltó Bajnokság

A győztes női váltócsapatBravúros PVSK szereplés az OB sorozat középtávú és váltó számában!

A Gerecsében megrendezett verseny mint komoly fizikai, mint magas technikai felkészültséget igényelt a versenyzőktől amit még a hőség is nehezített!

A szombati napon egy kemény selejtező után a középtávú döntőben a legfiatalabb lányoknál az esélyeseknek számító, Szuromi Hanga és Pataki Réka szerezték meg az első két helyet! Serdülőben is PVSK győzelem született Viniczai Csenge személyében, ifi kategóriában szoros versenyben Szuromi Luca ezüstéremmel, Kovács Berci pedig egy igen fényes arannyal (magabiztos győzelemmel) gyarapította a szép szerplést! Felnőttben Baumholczer Máté kiemelkedő futása és igen megérdemelt győzelme koronázta a pontszerző kategóriákban elért sikereket melyek a szenior kategóriákban is folytatódtak. A nőknél Viniczainé Kovács Ildikó 3. helyet, a férfiaknál Viniczai Ferenc pedig 2. helyet szerzett.
 Ez a szerplés igen biztató reményeket adott a másnapi váltóversenyre! Ami be is igazolódott!

Egy igen fordulatos váltóverseny alakult ki szinte minden kategóriában. A pályák ez elejétől a végéig komoly koncentrációt igényeltek!
A legfiatalabb lányoknál ( N14:Pataki Réka Dalida, Viniczai Judit, Szuromi Hanga) és ifi lányoknál (Becze Rita, Vonyó Réka Virág, Szuromi Luca) is magabiztos győzelem született.

Ifi fiuknál igen izgalmasan alakultak az események és Kovács Berci nagyszerű hajrájával behozta csapatát a harmadik helyre (Tóth Péter, Etlinger János, Kovács Bertalan). Junior kategóriában is izgulhattunk bőven, hiszen Péley Doma igen jó kezdése után Nagy Attila kicsit visszacsúszva váltotta befutóemberüket Kazal Mártont, akire így nagy feladat várt amit egy kiemelkedő futással aranyéremre váltott így bravúros eredmény született!

Felnőttben is változatosan alakultak a futások! A fiuknál Kovács Robi hibázása után a csapatra nem kisebb feladat várt minthogy a 15. heyről hozzák amit lehet. Turcsán Gábor jó futásának köszönhetően már a második futók után kecsegtető esélyek nyiltak amit Baumholczer Máté az előző napihoz hasonló elsöprő teljesítménnyel egy fantasztikus bronzéremre váltott! A lányoknál a tét az volt hogy tudnak-e zsinorban harmadszor is nyerni és hogy meg tudják-e mutatni, hogy az előző napi helyezések nem az igazi formájukat tükrözik. Kertész Anikó kezdése után már körvonalazódott a jó helyezés amit csak tovább erősített Péley Dorottya és Kovács Filoména kitűnő futása, ami már sokkal inkább megmuttatta a pécsi lányok erősségét!

A szenior kategóriákban szintén izgalmas verseny alakult ki, ahol a női 125-ös csapat úgy aratott győzelmet, hogy első futójuk Turcsánné Cseh Erzsébet egy komoly bokasérüléssel vállalta a versenyt és ennek ellenére is az élmezőnyben hozta a váltót amit Viniczainé Kovács Ildikó és Kovács Bernadett remek futással előrehozták a bajnoki győzelemig. Ugyenebben a korosztályban a férfi csapat is remek összehangolt és kiegyensulyozott futásokkal aratott győzelmet, Ifj Dr. Kovács László, Pavlovics Gábor, Viniczai Ferenc összeállításban.

Bravúrnak számít a férfi 205-ös csapatunk bronzérmes futása is ahol Dr Kovács László remek kezdéssel adta tovább a váltót Balázsy Lászlónak majd Ijjász Istvánnak akik a bronzéremig küzdötték csapatukat! Gratulálunk!