rightitem

Edzőtábor, Mátraszentimre (Rita)

Íme Becze Rita beszámolója az edzőtáborról: :)

Nyári edzőtábor Mátraszentimre 2013.07.22-25.

Idén a szokásos nyári edzőtáborunk a szegediekkel együtt Mátraszentimrén volt. Hétfő reggel negyed 8-kor indultunk el Pécsről vonattal. A vonat sín felújítás miatt több, mint 4 óra alatt ért fel Pestre. Pesten átszálltunk a Hatvan felé tartó vonatra. A késés miatt sietni kellett át a másik vágányhoz. Szerencsére – a másik vonat késve indult. Viszont így Hatvanba is késve értünk, ezért ott is sietni kellett a másik vonatra. Pásztótól busszal mentünk tovább. Végül

több mint 7 óra utazás után értünk oda.

A szállás a mátraszentimrei iskola termeiben volt.

Az első edzés helyszíne egy rövid sétával volt elérhető. Mindenkinek egy pályát kellett lefutnia. Visszaérkezés után jöhetett a hideg vizes zuhany mert a meleg elfogyott mire mi sorra kerültünk. A vacsora nagy bográcsban az udvaron lett főzve.

Kedden délelőtt ismét sétálva mentünk az edzésre. Több rövid pályát futottunk. A terepen sok szikla volt, és bozót. A két edzés között pihenés helyett kártyáztunk. Délután 3 fős csapatokban pontbegyűjtős edzés volt Mátraszentistvánon a Sípark környékén. A sípályán volt néhány kerítés, amit a térkép nem ábrázolt így azokat próbáltuk kerülgetni, de egyszer átmásztunk a villanypásztor alatt. A terepnek a ligetes részén nagyon könnyű volt hibázni. A visszaérkezés után hosszú sorokban álltunk a zuhanyzónál és ismét csak hideg víz volt.:)

A szerda délelőtt a lányok részéről közös krumpli pucolással indult, hogy legyen miből vacsorát főzni. Egy hosszabb sétával érkeztünk a helyszínre. Domborzatis térképpel volt lehetőség futni több hosszabb-rövidebb kört. A terepen volt néhány mocsár, ami első ránézésre száraznak tűnt, de térdig lehetett bennük süllyedni. A két edzés között már inkább pihentünk, mint kártyáztunk. Délután egy újabb szép terepet ismerhettünk meg egy sávos pálya keretében. Edzés után újra jött a hideg vizes fürdés aztán a vacsora és újabb kártyaparti.

Csütörtökön korábban volt ébresztő, hogy hamarabb tudjuk kezdeni az edzést. Váltó edzés volt 2 fős váltókban futottunk. A terep megint sziklás és bozótos volt. Az edzés végén siettünk vissza a szállásra befejezni a pakolást, délben el tudjunk indulni haza.

Az utazás megint közel 8 órán át tartott…

Ebben a 4 napban szép terepeken futhattunk és megismerhettük Magyarország legmagasabban fekvő települését.

 

u.i.(máté): Várjuk Werner Péter gps-es pályaelemzéseit. :)