rightitem

KOB-VOB 2016

A Középtávú és Váltó OB idén Besztercebányán került megrendezésre. A helyszínre való eljutásnál nem kellett spórolnunk a kilométerekkel, a tavaly Mánfával elmaradt távolságot is bőségesen bepótoltuk, azt hiszem.

 

A komfortos péntek délutáni indulás után kalandos utunk végre kezdetét vehette. Az idő lehetőséget nyújtott a buszon való szaunázásra, megismerkedhettünk a kedves szlovák rendőrökkel, akik külföldi mivoltunkat és igen csekély energiaszintünket figyelmen kívül hagyva plusz két órával tették teljessé már egyébként is hosszúra nyúlt napunkat. A fáradalmakért a zuhany, az ágy, és a másnap déli nullidő gondolata kárpótolhatott mindenkit.

A szombati idő hasonlított az előző napihoz. A meleg mindenkit próbára tett. A rajtba Filó bátorító ölelésével és a viszonylag rövid pálya biztató gondolatával mentem ki. A pályám nagyon koncentrálós volt, de éreztem, hogy úgyis inkább szellemileg tudok többet nyújtani,mint fizikailag, így ez jól jött. Az első része lassabban ment, bele kellett rázódnom, volt ahol kerültem, inkább a biztos utat választottam. Aztán kezdtem ráérezni a terepre…asszem...és onnantól egész jó átmeneteim lettek. Végül abszolút elégedetten értem be a célba,de azt gondolni sem mertem volna, hogy első 10-ben leszek, így a 9. hely nagy meglepetésként ért. Megkönnyebbüléssel, sok tanulsággal, vidámsággal és a másnapi váltó gondolatával mentem a szállásra.

Vasárnap reggel a buszban az alvás és a teljes kétségbeesés határán konstatáltuk, hogy az idő nem éppen kedvező. Hatalmas viharban mentünk a versenyközpont felé, ami első futóként nekem különösen nagy traumát okozott. Azért mire megérkeztünk szinte teljesen lecsillapodott, bár a tömegrajt-elhalasztást nem úszhattunk meg. Réka nagyon bátorított, de picikét izgultam, hogy jót fussak, mert nem akartam elrontani neki a versenyt. Amint elindultunk úgy voltam vele, hogy „te jó ég mindenki eltűnt én meg itt bénázok egyedül” szóval így kezdtem el a pályát. Bár Vozár Matyi időszakos felbukkanásai elég megnyugtatóak voltak, és így utólag visszagondolva magamhoz képest egész jól haladtam. Nagyon figyeltem, csak néhol voltak kisebb hibáim, mondjuk,hogy a nyakig érő csalánon a lehető leghosszabb úton sikerült átfurakodnom. Az átfutó ponton mintha hallottam volna a saját nevemet, de nem igazán figyeltem, a kiskörömre koncentráltam. A dzsindzsában szerencsére összefutottam Zsuzsival aki ugyanazt a pontot kereste, így szinte együtt fejeztük be a pályát. Természetesen fölfelé a befutón már haldokoltam,de erőt adott,hogy hallottam a többiek röhögését, mert állítólag viccesen dobtam el a térképet:D Amikor befutottam a homályos képben Réka örömittas arcát pillantottam meg és valami olyasmit hadovált, hogy elsőnek hoztam a váltót. Na mondtam, hogy az tutira lehetetlen…de hát…nem volt az. És akkor valahogy egyszerre nagyon sok erőt és boldogságot éreztem magamban, mert ilyet én még sose csináltam és nem is értettem. Az emberek gratuláltak én meg akkor már a Hangáért (a Martosért) izgultam. Ahhoz képest hogy milyen kétségbeesetten jött be másodikak lettünk, ami nagyon kellemes csalódást szerzett szerintem mindegyikőnknek. A kedvünket már az sem szeghette, hogy majdnem napszúrást kaptunk az eredményhirdetésen.

Rengeteg pozitív élménnyel és lendülettel mentem haza. Eredményes és tartalmas hétvége volt, sok tanulsággal, egy jó közösségbenSmile.