ONEB 2015

Azt hiszem, bátran mondhatom sokunk nevében, hogy egy fantasztikus hétvégénk volt a Pilisben! Mind eredményileg, mind hangulatilag, mind, ha a kihívás részét nézem… és még sorolhatnám.
Teljesen őszintén megfogalmazódott bennem mikor hazaértem, hogy még, még sok ilyet, most és azonnal! Ez az, amit ennyire szeretek ebben a sportban, hogy annyi minden benne van: a természetben vagyunk, együtt vagyunk, küzdünk sárral, köddel és bármivel, sikerek és olykor kudarcok is érnek… de hát tudjátok Ti ezt. Hihetetlen egy sportágunk van – nem cserélném le semmire!

Vártam ezt a Normál OB-t. Mondhatom azt, hogy augusztus óta újra teljes erőbedobással edzek, készülök. Alapvetően a következő évre, de nyilván reméltem, hogy sikerül idén is megkaparintani még jó helyezéseket. Éreztem, hogy nem vagyok rossz formában, ennek megfelelően izgultam is a hétvége közeledtével, hiszen sejtettem, hogy bennem van a dobogó.
Pénteken egy könnyű átmozgatással és pár repülővel tettem meg az utolsó felkészülési lépéseket. Szombaton borzasztóan korán kellett kelni, 5.15-kor indult a csapat – se testemnek, se lelkemnek nem esett jól. Szerencsére volt elég hely a buszban, meg a zsebemben egy pár füldugó, így nem kellett sok időnek eltelnie, hogy indulásunk után folytatni tudjam az alvást, amit a 4.30-as ébresztő szakított félbe. A százhalombattai megálló után feléledt a csapat: térképeztünk, beszélgettünk, latolgattuk az esélyeinket, szóval készültünk a napunk fő eseményére.
A busszal a rajt karantén közvetlen közelében parkoltunk le. Itt csatlakoztak hozzánk Budapesten tanuló kedves klubtársaink is. Minden reményünk ellenére a helyszínen köd és nyirkos erdő fogadott minket. Muszáj volt elfogadnunk, hogy ez van, ma ebben az erdőben kell küzdeni. Szép lassan mindenki elkezdett a saját dolgával foglalkozni – öltözködés, boka-ragasztások, tájoló, dugóka, rajtszám felvétele. Bevallom engem lehervasztott kissé ez az idő. Nem lettem túl lelkes tőle, de a melegítés alatt igyekeztem meghozni magamnak a harci kedvet, koncentrálni arra, hogy menni fog ez így is, mindenkinek köd van, stb.
Tudatosítottam magamban, hogy ez egy hosszabb pálya, nem kell kapkodni az elején. Na, hát persze, hogy ezt nem tartottam be. Erre is próbáltam készülni fejben, térképeztem futás közben előtte a héten, mégis kicsi volt nagyon a 15:000-es térkép. 2 nagyon rövid átmenettel kezdtünk, ahol szépen rögtön be is csúsztak az első hibák. Az 1. pont aránylag szépen megvolt, jó helyen voltam, csak nehezen vettem észre a pontot, jól el volt dugva (ez a későbbiekre is jellemző volt). Szinte hangosan figyelmeztettem magamat, hogy nyugi Filó, figyelj oda. A 2. pontot ennek ellenére nagyon durván eltoltam. Csak rohantam ész nélkül, egyáltalán nem néztem, hogy mi van. Totál fölé mentem, aztán meg pánikoltam. Amatőr húzások. A következő egy kemény fizikai átmenet volt, egy nagyon meredek oldalban volt a pont.

A 3-4-es átmenetben szerintem nem feltétlenül volt rossz választás, hogy kimentem a betonra, de ennyire nem kellett volna biztonságra mennem. Teszem hozzá, hogy mivel így is beléptem előbb, nem az eredeti terv szerint haladtam, abszolút máshol jártam, mint gondoltam, és ez annyira sok hibát jelentett, hogy a pontfogásnál láttam Ildit, aki 8 perccel indult mögöttem.

2 átmenetet még előtte futottam. Itt kezdtem azt érezni, hogy addigi szétcsúszásomból kezdek magamhoz térni, koncentrált kontaktba kerülni a térképpel, a tereppel, magammal. Persze a 8 perc az sok… Nem tudtam, hogy mennyi erő van bennem, és hogy ez meddig lesz elég, de igyekeztem tartani Ildi tempóját. 2 hosszabb átmenet következett. Néha máshonnan íveltük, de azért azonos útvonalon mentünk. Sok útfutás volt ezekben, a végén a pontra felkapasz-kodásokkal. A 8-9-es átmenet egy meredek hegyoldalban volt. Láttam, hogy Ildi is vívódik, fölmenjen-e a kisösvényre. Ő végül maradt, én felmásztam, de aztán sajnos túl futottam, így ott meglépett egy kicsit. Hibázott a következőre, így ott megint rá tudtam futni.

A 10-11-es pontnál gyönyörűek voltak a sziklák – persze nézelődni nem volt sok idő. A 12-esre, ahogy észrevettem a zöld és a lekerített rész közötti levágás lehetőségét, Ildi is megállt és úgy döntött, arra veszi az irányt. Jó választás volt, csak a metsződésben kellett kicsit küzdősen mászni, egyébként minden megfutható volt. Kifelé leszakadtam, az átfutóig csak néha villant be Ildi. Voltak hibáim, fáradtam is rendesen. Az átfutóról kifutva megint egész közel kerültem hozzá. A 17-es pontot nem sokkal mögötte fogtam. Aztán ő rossz irányba futott ki a következő pontra. Nekem nem a leggyorsabb tempóval, de hiba nélkül megvolt. Hasonlóan a 19-es. A 20. pontot előbb kerestem, ez volt legalább 30”…

A 21-re menet biztosra mentem, inkább tettem bele egy S-kanyart (nem biztos, hogy ez volt a jó döntés). A befutó pontot Sebivel együtt fogtam, ami külön öröm volt!

Befutva a célba fáradtan, de örömmel konstatáltam, hogy Ildi nincs még a látóhatáron! 2 perccel utánam érkezett, összegeztük is a versenyt ott rögvest.

A busz felé kocogva nagyon vegyes érzelmek voltak bennem, de leginkább egy boldog elégedettség. Képes voltam tartani a tempót Ildivel, ami eddig egy abszolút elérhetetlen és lehetetlen dolognak tűnt. A végén pedig tudtam hinni magamban, és jól dönteni, ezzel lefaragni a 8 perc hátrányomból kettőt. Másrészt persze ott volt az is, hogy az elején borzasztóan szét voltam esve. És hogy most azért kellett Ildi ahhoz, hogy összekapjam magam, hogy felvegyek egy tempót… Arra számítottam, hogy esetleg a dobogó meglehet, bár Évitől és Regitől is el tudtam képzelni egy jobb időt. Mire fölértem, mosolyogtam, és lelkesen kérdezgettem a többiektől, hogy kinek hogy ment, valamint örömmel újságoltam a saját kisebb-nagyobb sikereimet. Aztán mikor lefelé baktattunk a célba, 1-2 ember kedvesen gratulált…, mert hogy nem tudott közénk senki befutni, így a dobogó 2. fokára én állhattam!!

Máté zseniálisat alkotott, győzött a férfiaknál! Hanga, Csenge, Ildike, Vinicz és Betti is első helyen végzett.
Számos egyéb nagyon szép helyezés született, úgyhogy sokszor felzúgattuk a „Hajrá PVSK, hajrá Pécs”-et! Külön szeretném megemlíteni, hogy a MOM-osok fantasztikus tiszteletdíjakat adtak – köszönjük!

Mindenkinek gratulálok, aki ezen a napon megküzdött a pályákkal, és az időjárás elemeivel! Egy újabb verseny, amit sokáig emlegetni fogok, és ahol ismét jó volt PVSK-snak lenni!