rightitem

Egy hét Finnországban

Június 11-től 18-ig Finnországban jártunk, először 10 fővel, majd még Dorka és Lurkó is csatlakozott hozzánk. Utunk célja a Jukola volt, amit idén Jämsä-ban rendeztek meg.

 

 

 

 

Bővebben: Egy hét Finnországban

Éjszakai OB (Filó beszámolója)

Bevallom őszintén az éjszakai a sor végén kullog az általam kedvelt versenyszámok között..semmi más nem zavar benne, csak annyi, hogy sötétben kell futni. De minden évben sorra kerül ez az országos bajnokság is, és ahogy eddig, idén is leadtam a nevezésem.

Egy megyei versennyel kezdtük a ráhangolódást, majd többek kívánságára még 3 edzésre is volt lehetőség az ob előtt. Én az utóbbiakból csak egyre jutottam el, de már ennek is éreztem a hatását a hétvégén. Ezekkel a tarsolyunkban felkészültebben álltunk oda a rajtvonalhoz szombat este: rendbe tettük a lámpáinkat, kitapasztaltuk, hogy hová jó feltenni az aksit, nagyjából mennyit bír, és hogy a töbrök kerülgetése nagy odafigyelést igényel.

A Pécs környéki bajnokságok mindig más ráhangolódást kívánnak, hisz az ember 30 perc alatt kikerül otthonról a verseny helyszínére és az utazás sem közös. Orfűre, a versenyközpontba kiérve az elején ilyesmi érzések voltak bennem..

Bővebben: Éjszakai OB (Filó beszámolója)

Somogy megyei csapat bajnokság

 

A hétvégén a Somogy megyei csapatbajnokságon jártunk. Ami a Kaposvári Tókaji erdőben került megrendezésre.

Bővebben: Somogy megyei csapat bajnokság

Ifi EB 2008.

Ifjúsági Európa Bajnokság

ifjúsági ebHétfő délelőtt már alig bírtam megülni az iskolába. Este indulunk az Eb-re!!  A Domus parkolóba gyülekeztünk, mi vittük a buszt, amivel az egész csapat utazott Svájcba. Késő este érkeztünk meg Csillebércre, itt aludtunk, majd hajnalba most már együtt az egész válogatott vágtunk neki a nagy útnak.
Fáradtan,de annál nagyobb örömmel és lelkesedéssel érkeztünk meg Solothurn nevű kis városkába, ideiglenes szállásunkra. Amiben én igen kellemesen csalódtam, 4 emeletes, nem rég felújított ifjúsági szálló, jól felszerelt étkezővel és extra biztonságos szobákkal. Csak kártyával lehetett nyitni az ajtókat, ami miatt adódtak furcsa helyezetek, mert ugye így még a vécére is kártyával kellett menni…:-). Gyors kipakolás után úgy döntöttünk páran, hogy egy átmozgató futással fejezzük be a napot, ami alatt jó tájfutók módjára majdnem sikerült eltévednünk.

Bővebben: Ifi EB 2008.

Junior Világbajnokság 2008

Sziasztok!

Az idei junior Tájfutó VB-nek Svédország adott otthont, ahol klubbunkat és Magyarországot jómagam és Dorka képviselte.
Június 25-én este érkeztünk meg Göteborgba, ahol elfoglaltuk a családiasnak mondható szobácskánkat. (11-en laktunk egy szobában) Természetesen ez egy edzőtáborban nem jelenthet problémát, de egy Vb-n az ember kicsit több helyet igényel, mint 2-3 m2 (főleg ha abban az ágya is benne van). Az edzőtáborban megismerkedhettünk a terepekkel és a katonák különös életével: reggeli 6-7 óra között, ebéd 11-12 óra között, vacsi 16-17 óra között. (kaja-futás-kaja-futás-kaja-éhezés.)

Bővebben: Junior Világbajnokság 2008

További cikkeink...

  1. Sopron Edzőtábor 2008